Amikor depis vagyok, magam alatt vagyok,a legszívesebben láthatatlanná válnék. Mivel ez nem lehetséges, behúzodok a szobámba egyedül. Mindig is ilyen voltam. Ha szar volt a hangulatom, magamba fordultam. Ilyenkor nem vagyok képes közeledni senkihez. Az irodában is ilyen vagyok. Ütöm a gépet, mint egy robot, ott Anyám b*szogat. Itthon az élettársam várja el, hogy közeledjek, nem érti meg, hogy képtelen vagyok rá.
Elmegy a dr. nő Svédországba. Két orvos marad itt, de ha jól leszek, csak a nővérrel fogok találkozni, amíg kinyomtatja a recepteket, meg a papíromat. A dr. nővel már nem is fogok találkozni. Nem szerettem annyira, mint a pestit, de azért rendes volt. Most meg itthagy. Persze megértem. Ebben az országban nem lehet megélni.
Az élettársam bejelentette, hogy terhes a 21 éves lánya. Azt várta, hogy majd örvendezek, ehelyett (mint mindig), őszintén el mertem mondani a véleményemet. Hogy szerintem korai, mert csupasz seggre miért vállalnak gyereket. Egy gyerek hatalmas kiadásokkal jár, arról nem is beszélve, hogy abba a putriba ki sem adják az újszülöttet. Inkább előbb összeszednék magukat anyagilag. Az élettársam persze megsértődött, hogy merek én más véleményen lenni? Nahát, ezután már neki sem véleményt semmiről, úgyis ezt tanultam meg az eddigi életemben, hogy ha van is véleményem, jobb, ha megtartom magamnak.
Most abbahagyom, mert ordibál velem ez a bunkó

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.