Kedden állítólag megyek egy új dokihoz. Azért állítólag, mert majd akkor hiszem, ha ott leszek. lehet, hogy lemondja az utolsó percben. Az elmúlt 12 év alatt nem sok doki volt, aki igazából foglalkozott velem. Akinél azt éreztem, tényleg érdekli ez a nyomorult életem.
Ma nem bírtam ki és vágtam. Sokat és jó volt nézni a véremet.
NORMÁLIS GYÓGYSZERT AKAROK!!!! Olyan nagy kérés ez? Nekem sem jó ez. Mégis mindenki azt hiszi, én élvezem az állandó depit, sokszor olyannal vádolnak, amit nem is értek. Hogy a kontaktlencse vásárlás infantilis költekezés. De ha egyszer nem látok nélküle? Azt mondják, hogy hisztis vagyok. Pedig nem azért vagdosok, hogy sajnáltassam magamat, nem is látják, bezárkózok olyankor és feltakarítok magam után.
Rámparancsolnak, hogy legyek jókedvű, de mit csináljak, ez nem megy parancsszóra. A munkahelyen elvégzem, amit kell parancsra, de a hangulatomat nem én irányítom. Nem érdekel senkit. Azt hiszik, direkt csinálom. Ilyenkor nem szólnak hozzám, haragszanak, egyedül vagyok teljesen és ez még rosszabb. Nem tudok aludni csak egy csomó Rivotrillal.

Már ovis koromban sem voltam normális, az oviban egyáltalán nem beszéltem, nem ettem, nem aludtam, egész nap egy sarokban ültem egy lovacskával, azt ölelgettem. 3 év alatt egy szót sem szóltam az oviban.
Aztán iskolás koromban persze már beszéltem, de ugyanolyan visszahúzódó voltam.
Gyerekkoromban minden nap hülyére vertek.
Nem részletezem, hogy ki, erről nem nagyon tudok beszélni.
Tinikoromban kezdtem el először vagdosni ollóval, de csak ha rossz kedvem volt.
Vagy féktelen jókedvem volt, vagy nagyon rossz.
Amikor jó kedvem volt, olyanokat csináltam, hogy pl.kiültem az erkély korlátjára, és röhögtem.
Nem akartam leugrani, vagy ilyesmi, csak jó bulinak tartottam.
Amikor jó kedvem volt, mindent jó bulinak tartottam.
Akkor még egész jól elvoltam.
28 éves voltam, amikor totál kitört rajtam a dili.
Úgy kezdődött, hogy akkor szültem a második fiamat, 106 kilóval.
Utána elkezdtem keményen fogyózni, aminek meg is lett az eredménye, 5 hónap alatt 63 kiló lettem.
175 cm vagyok.
Nem bírtam abbahagyni, egyre jobban tetszett, ahogy egyre vékonyabb lettem.
48 kilósan elmaradt a menstruációm.
Nőgyógyászhoz mentem, mert azt hittem, terhes vagyok.
Persze nem voltam.
Ő küldött először pszichiáterhez.
2 évbe telt, mire kijöttem az anorexiából, de közben újra előjöttek a vagdosások és időnként a feldobottság.
Mintha drogot vettem volna be.
Később elváltam és lett egy élettársam, aki megfenyegetett, hogy ha vagdosok, akkor elhagy.
Nagy nehezen leálltam, de a pörgés addig soha nem látott erővel jött ki.
Lóháton vágtáztunk a városban és üvöltöttünk, hogy én vagyok don quijote, la mancha lovagja.
És egy csomó hasonló dolog.
Közben persze jártam dokihoz és bevallom őszintén, a Liticarb segített a legtöbbet az antidepi mellett.
De mivel a súlyfóbiám megmaradt, kitaláltam, hogy hízni fogok tőle, úgyhogy nem szedtem többet.
vagy pörögtem 1000- rel, vagy hetekig bőgtem, olyan depis voltam, vagy csapkodtam és összetörtem mindent.
Aztán elköltöztünk és meg kellett válnom attól a dr.nőtől, akihez nagyon kötődtem, és szerettem.
Amikor az élettársam elhagyott, a lelkemben ami még élő volt, az is meghalt.
Ezt még fizikailag is éreztem.
Azóta csak egy zombi vagyok.
A testem még él, de a lelkem régen halott.
És már nem is érdekel, hogy így van.
Sokszor akartak kórházba küldeni.
Persze nem mentem.
Volt nem egy olyan eset, hogy térdeltem, bőgtem, üvöltöttem, taknyom nyálam egybevolt, szó szerint csöpögött a földre.
Akkor anyám ki akarta a mentőket és be akart vitetni.
Azt hiszem, addigra össze is vagdostam magamat rendesen.
Vér, takony és nyál tócsában térdeltem és üvöltöttem az anyámmal, hogy gyűlölöm, és ha bevitet, kinyírom magamat, és őt is magammal rántom, hogy ott rohadjon meg velem együtt.
Arra emlékszek, hogy sírt.
Szegény, mit érezhetett :(
Nem tudom miért, végül miért nem vitetett be.
Az a baj, hogy ha bekattanok, nem tudok visszaemlékezni, arra amit teszek, vagy mondok.
A nyáron így törtem meg az autómat, összevesztünk az élettársammal, én bevágtam magamat az autóba és elviharzottam.
Fogalmam sincs, hova mentem, de egy erdőben kötöttem ki a fák között.
Az autó eleje megnyomva.
Aztán, amikor haza akartam menni, fogalmam se volt, hogy hol a fenébe vagyok.
Hívtam telefonon az élettársamat, hogy segítsen, mert eltévedtem.
Hazanavigált, később kiderült, hogy még csak ki sem mentem a falunkból.
De nem ismertem fel a házakat, semmit.
Utána már az élettársam nem engedte, hogy ilyenkor autóba üljek, elvette a kulcsot, bezárta a kaput.
Átmásztam rajta és elkezdtem rohanni a sötétben, volt, hogy mezítláb.
Fogalmam sincs, hova a fenébe akartam menni.
Mostanában hála Istennek leszoktam erről, de ha bekattanok, akkor persze utólag nem emlékszek semmire, amit mondtam, vagy tettem.
A múltkor állítólag földhöz vágtam valamit, ami széttört, de a mai napig nem tudom, hogy mit.
És állítólag szanaszét hajigáltam mindent, ami a kezem ügyébe került.
Fogalmam sincs, miért csináltam ezt.